Kincs

Vannak jobb és vannak rosszabb napok az életünkben, mint mindenki másnak. De nekünk, akik az összes választható út közül talán a legnehezebbet választottuk – és itt nem csak az önfoglalkoztatásra gondolok, hanem arra is, hogy alkotó tevékenységből akarjuk megszerezni betevőnket-, nekünk minden nap újra és újra meg kell erősíteni magunkban, miért is választottuk ezt az utat. Ha az ember olyasmivel foglalkozik, ami nem nélkülözhetetlen az élethez, nem kenyeret süt, vagy bort mér, gyakran érzi magát kiszolgáltatottnak és mellőzöttnek. Kultúra nélkül, szép tárgyak nélkül szegényebb lenne a világ, de életben lehet maradni nélkülük. Vannak trendek, vannak divatok és divatos alkotók, így a mi dolgunk nem csak kitenni a polcra, amit alkottunk. Mini kulturális forradalmakat vívunk nap mint nap, melyben a butaság és közöny páncéljába öltözött gagyi-tengeri sárkány az ellenfél. Egy fejét levágjuk és nő helyette még tíz. De nem adjuk fel, ez biztos, mert mi állunk a jó oldalon és ez is bizos. Csak még kevesen tudják, hogy ez a jó oldal.

Minden nap elképzelem, magunkat, hogy a tenger vagyunk, ami a sziklába váj egy csodaszép barlangot. A barlang nehezen megközelíthető, ezért még nem tud a létezéséről senki. Aztán egyszer majd idetéved egy búvár, vagy egy tudós, aki a látványtól megrészegülve kiáltja a világnak, hogy lássanak csodát.

Mi csak csinosítjuk a barlangot, míg megérkezik.